http://index.hu/kultur/2013/10/08/torpilla_mint_szexideal/http://index.hu/kultur/2013/10/08/torpilla_mint_szexideal/

A Zsolnay porcelángyárról...

Zsolnay Vilmos Zelesny Károly fényképfelvételén (1900). 

Eozin máz Apáti Abt Sándor vázáján, a pécsi Zsolnay Múzeumban. 

A pécsi Zsolnay porcelángyár a magyar ipar történetének kiemelkedő, egykor külföldön is jó hírű szereplője. A 2010-es kulturális főváros kulturális negyedet hoz létre a gyár területén. A Zsolnay Kulturális Negyedet 11 milliárd forintból keltik életre a porcelánmanufaktúra 5 hektáros területén.

Az Iparművészeti Múzeum Budapesten. 

A gyárban készített majolika díszítés a kecskeméti Cifrapalotán. 

A kezdetek 

Zsolnay Miklós 1852-ben alapította meg a tönkrement lukafai keménycserép manufaktúrából a gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben idősebb fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetlegesen felszerelt, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, nyolc–tíz, a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekast foglalkoztató üzem kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem bírta a piaci versenyt. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben átvette a vezetést Ignác bátyjától. Ő fejlesztette az üzemet világhírű gyárrá. 

Felvirágzás 

Zsolnay Vilmos addig kísérletezett különféle agyag- és mázfajtákkal (1866-ban megkezdett jegyzetfüzetében 80 helyi és környékbeli agyagfajtát sorol fel), amíg az ország első művészi kerámiát gyártó üzemévé nem fejlesztette az egykori kisüzemet. A gyár első elismerését az európai kerámia seregszemléjének tekintett 1873-as bécsi világkiállításon érte el. Zsolnay Vilmost az uralkodó Ferenc József-renddel tüntette ki, emellett bronzérmet és elismerő oklevelet nyert. A Zsolnay-porcelánokra szép számú külföldi megrendelés érkezett, például Angliából, Franciaországból, Oroszországból, Amerikából. 

1870-es évek közepén a 15–20 munkást foglalkoztató gyár fejlődésében a külföldi szakembereken kívül a Zsolnay család tagjainak is része volt. Mind Vilmos, mind gyerekei: Teréz, Júlia, Miklós folyamatosan részt vettek a termékek minőségének javításában, a kínálat bővítésében, tartották a kapcsolatot vevőikkel. (Az üzem annyira a család életének részévé vált, hogy a gyár területén építették fel a lakóházaikat is — ezek ma raktárak, illetve műhelyek.) Zsolnay Vilmos szívós kitartásának eredményeként az elefántcsontszínű máz és a magastüzű díszítés tökéletes technikájával a gyár felzárkózott az európai kerámiagyártó üzemek élvonalához. 

1874-től az 1880-as évek végéig a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények voltak a Zsolnay legjellegzetesebb mintái. Az 1878-as párizsi világkiállítás a tőkeszerzés mellett egyben a megméretés lehetőségét is kínálta. A siker hatalmas volt: a Zsolnay kerámiák elnyerték a kiállítás aranyérmét, a „Grand Prix”-t, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrendet. A kiállításnak köszönheti a gyár első, rendszeressé vált külföldi üzleti kapcsolatát. Itthon a korszak legkiválóbb építészeivel dolgoztak együtt: időtálló, olcsó és nemes anyagot az úgynevezett pirogránit kerámiát szállítottak a legjelentősebb építkezésekhez (mint például a budavári Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet, a kecskeméti Városháza, az Országház, az új Műcsarnok). 

1885-ben a Budapesti Általános Országos Kiállításon Zsolnay Vilmos összegző jelleggel felvonultatta addigi munkásságának minden eredményét: 

különböző máztechnikákkal készült kerámiákat, 

népi motívumokkal díszített fazekasárukat, 

finom mívű díszkerámiákat, 

majolikaképeket

bútorbetétnek gyártott csempéket, 

falburkoló és egyéb, építészeti kerámiákat. 

A gyár jellegzetes termékének számító eozinmázat gubbiói kerámiák mázát elemezve, azt rekonstruálva állították elő. Az első ilyen termékeket 1891-ben, a Budapesti Agyagipari Tárlaton mutatták be, majd 1893-tól gyártották üzemszerűen — elsősorban a szecessziós stílusú kerámiák bevonataként. 

1900 márciusában, apja halálakor Zsolnay Miklós vette át a gyár vezetését. A képzett, több nyelven beszélő, művelt üzletember a kapacitás maximális kihasználtságát és az elérhető legnagyobb nyereséget célozta meg. Miklós irányításával az ipari termelés került túlsúlyba. Míg 1880-1894 között a Zsolnay a melbournei, kolumbiai, chicagoi, San Francisco-i világkiállításon is nagy feltűnést keltett historizáló dísztárgyaival, a 20. század első két évtizedében tengerentúli kiállításon csupán egyszer, Saint-Louisban szerepelt. Megrendelései a már meglévő kapcsolataira épültek; főleg Párizsba, Szentpétervárra, Milánóba, Londonba, Faenzába Torinóba és Brüsszelbe szállítottak. 

A világháborúk okozta nehézségek és átalakítások 

Magyar címer a pécsi Postapalota homlokzatán. A Zsolnay-gyárban készült alkotás Apáti Abt Sándor (1870–1916) és Mack Lajos (1876–1963) munkája. 

Fővárosi Állat- és Növénykert, Elefántház. 

Az első világháború alatt a díszáru- és az építészeti kerámiagyártás szinte teljesen megszűnt; helyette csak a hadi célokat szolgáló ipari porcelánt, főként elektromos szigetelőket gyártottak. A háború utáni általános válság és elszegényedés, a nyersanyagforrások elvesztése, az új politikai és vámhatárok meghúzása a Zsolnay-gyárat is nagyon rosszul érintette. Mindezt tetézte Zsolnay Miklós folyamatosan elhatalmasodó betegsége. 

1922-ben, Miklós halála után örökösei vették át a gyárat. A háború utáni lassú kibontakozás teljes átszervezéssel, a villamosítás tervszerű kiépülésével és a porcelánfajansz gyártásának megszüntetésével, illetve a porcelángyártás bevezetésével kezdődött. Mivel a fennmaradás kulcsa a porcelánra átállás volt, a porcelán szigetelők mellett az étkezési porcelánedények gyártását is megkezdték. 

Az 1929-33-as világgazdasági válság következtében a gyár termelése a felére esett vissza (200 dolgozót bocsátottak el, a heti munkaidőt 3 napra csökkentették). Az üzem csak az 1930-as évek második felében érte el azt a szintet, amivel a hazai és a külföldi kereskedelemben is versenyképessé vált. A második világháború alatt a termelés ismét visszaesett, majd szünetelt, a pesti gyárat bombatalálat érte. A romok eltakarítása, az újbóli üzembe állítás után a gyárat 1948-ban államosították. 

Az államosított gyár és a név visszaszerzése 

Az állami vezetés első éveiben a háború alatt üzemen kívül helyezett épületek felújítását és a termelés folyamatosságának biztosítását célozták meg. Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi „Zsolnay” Porcelángyár Nemzeti Vállalat. A villamosítás és iparfejlesztés igényeinek kielégítésével 1953-ban újra megkezdték a használati edény- és díszmű porcelán gyártását, illetve hozzáfogtak a pirogránit modern stílusának kialakításához. 1955-ben újraindult a kályha- és épületkerámia gyártás. A gyár 1963-ban elvesztette önállóságát. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezés mellett közvetlenül irányított gyáregységgé minősült vissza. A Zsolnay nevet és márkát a gyár 1974-től Mattyasovszky-Zsolnay Margittal történt megállapodás alapján használta ismét. Az önállóságát 1982-ben visszanyerő gyár a fejlesztés fontos lépéseként növelte az edénygyártás mennyiségét. A díszáruk iránti hazai kereslet fokozatos növekedésével párhuzamosan nyíltak meg a vidéki márkaboltok és a Zsolnay gyár exportügyletei egyre több országra (Anglia, Ausztria, Olaszország, NSZK, Dánia, Finnország, Svédország, Görögország, Japán, Dél-Korea, Irak, Irán) terjedtek ki. 1986-ban tervezőkollektíváját SZOT-díjjal jutalmazták. Az 1990-es években mind a hazai, mind a nemzetközi piac beszűkült. Az ország súlyos gazdasági helyzete, a piacorientáció fokozódó szerepe a gyár életében is bizonytalanságot okozott. 

Privatizáció 

Az 1991 végén részvénytársasággá alakult gyárat 1995-ben privatizálták, fő tulajdonosa a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) lett. Az új tulajdonos célul tűzte ki a történelmileg is jelentős, nagy hagyományokkal rendelkező gyár nyereségessé tételét a termékszerkezet megváltoztatása nélkül. 1999 szeptemberében a Zsolnay Porcelángyár Rt. három különálló céggé vált szét. A Zsolnay Porcelángyár Rt. feladata a tulajdonában lévő épületek bérbeadása, alapanyag- és energiaellátás lett. A Zsolnay porcelán edény és díszáru, a Zsolnay eosin és a Zsolnay pirogránit tárgyak a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.-ben készülnek. A harmadik cég, a Zsolnay Örökség Kezelő Kht. a gyár területén található műemlékek és műemlék jellegű ingatlanok kezelését és felújíttatását végzi. Mindhárom társaság a volt Zsolnay Porcelángyár Rt. telephelyén működik, a társaságok tulajdonosa az ÁPV Rt. 

Jelen és jövő 

2005 végén ingyenes vagyonátadással a pécsi önkormányzathoz került a Zsolnay porcelángyár.[2] Ez jól jött a városi vezetésnek a 2010-es Európa kulturális fővárosa pályázathoz. A gyár területén kulturális negyedet kíván létrehozni az önkormányzat, melyben helyet kapna többek között kortárs művészeti központ, egy ipartörténeti park, sőt egy oktatási központ is. 

2008 szeptemberében megállapodást kötött a svéd IKEA és a Zsolnay gyár, mely szerint 2009-től hét éven keresztül a bútorforgalmazó cég beszállítója. Évente 5000 tonna porcelánterméket fognak leszállítani, így az évi 1,1 milliárdos bevételüket megháromszorozzák. Az új porcelántermékeket egy teljesen új gyárban fogják készíteni a pécsi ipari parkban, melynek a költségeit az állam és Pécs önkormányzata állja. 

A Zsolnay-porcelánok állandó kiállítóhelye Pécsett a Zsolnay Múzeum. Ugyancsak Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben álló Sikorski-házban állítják ki Gyugyi László, az Amerikai Egyesült Államokban élő műgyűjtő Zsolnay-porcelángyűjteményét. A „Gyugyi-gyűjtemény - A Zsolnay Aranykora” kiállítás 2010. szeptember 1-jétől tekinthető meg.