A Design Hét Art Loves Design néven futó aukcióján jártunk: a Zsolnay citromfacsaró mellé még a hupikék erotika is belefért. Először, másodszor, harmadszor!
"Nagyon szerettem válogatni a tárgyakat, utalásaikat felfejteni, kikutatni, megírni. Csodálatos érzés volt végignézni az egyre több polcot betöltő csapaton, akiket eredeti lakhelyeikről, közeli és messzi városok galériái, műhelyei, vásárai és vintageboltjai felől az a közös szál hívott egy helyre, hogy mindegyikük épp úgy tartozik a képzőművészet, mint a design területéhez" – emlékezik vissza a gyűjtögetés folyamatára Winkler.
A 69 tételből álló személyes válogatás egyik emblematikus – és egyben első számú – darabja a Zsolnay negyvenes évekből származó citromfacsarója volt. Nem ismeretlen a tény, hogy a több mint 150 éves porcelánmanufaktúra tervezőmunkájában már a kezdetektől fogva olyan művészek vettek részt, mint Rippl-Rónai, Martyn Ferenc, Victor Vasarely vagy Lechner Ödön. A historikus, majd szecessziós stílusú díszítések után, a negyvenes évektől a használati kerámia felé fordult a figyelem. Ebből az időszakból származik Gádor István és Gorka Géza citromfacsarója is, amelyet 1947-ben az Iparművészeti Akadémián állítottak ki. A teázásokhoz nélkülözhetetlen konyhai eszköz kikiáltási ára 4000 forint volt, és 11 ezer forintért vitték el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése